Rózsavölgyi köz 3.
Tel: +36 1 4691050
Fax: +36 1 3637454
E-mail: teologia at lutheran.hu
 | hírek |
| bemutatkozás |
| szervezeti egységek |
| képzések |
| felvételizőknek |
| ETN |
| nemzetközi kapcsolatok |
Soprontól Sopronig: evangélikus hittudományi kar az egyetemen “A megújhodásnak belülről (hozzá tehetnők: felülről!) kell útját vennie, hogy a régi hit a jelen talaján növekedjék és virágozzék olyan ker. jellemek és egyéniségek odaadó munkája által, akik abban a szabadságban találják, bírják és használják helyesen a szabadság legnagyobb tökélyét, amelyre a Krisztus által mint Isten gyermekei elhivattak.” /Stráner Vilmos/ Hosszú út vezetett odáig, míg 1923-ban a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Teológiai Karán megindulhatott az egyetemei szintű lelkészképzés, ami sajnálatos módon mindössze 27 évig tarthatott. Munkám rövid visszapillantást enged a fakultás létrejötte előtti majd négy évszázadra, ezt követően pedig betekintést nyújt az alapítás után eltelt húsz év történéseibe. 1557-1923 Már a reformáció első évtizedeiben indultak olyan iskolák, amelyekben a németországi továbbtanulást feltételezve, a magyarországi gyülekezetek leendő lelkipásztorainak képzésével foglalkoztak. Így jöttek létre tanintézetek a lutheri reformáció szellemében Sopronban, majd Eperjesen és Pozsonyban. Továbbá tudunk arról, hogy hosszabb - rövidebb ideig működtek teológusképzéssel foglalkozó iskolák Késmárkon 1801-től, Lőcsén 1796-tól és Selmecbányán a 19. század elején. Az első két evangélikus lelkészképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézmény a szepességi Nagyőrön és a dunántúli Óváron működött. A nagyőri hittani főiskola a Wittenbergben is tanult Gradeci Horváth Gergely főúr kezdeményezésére 1588-ban létesült, sajnos a tanárok nevén kívül alig tudunk többet róla. (v.ö. Szelényi 1917:153-154) Óváron Huszár Gál létesített lelkészképző iskolát feltételezhetően az 1557-es esztendőben, hiszen egy évvel később ezt írja Miksa királynak: „…ebben a kietlen városkában iskolát létesítettem és tanítványok igen nagy számát gyűjtöttem össze […] a szomszéd falvakban is az Isten igéjének hűséges szolgáit jelöltem ki”. (Botta 1991:59-60) A reformátori egyházak lelkész-utánpótlását biztosító állami teológiai fakultás felállításának gondolata először a 19. században merült fel, létrejöttére azonban több mint száz évet kellett várni. A mai Evangélikus Hittudományi Egyetem pecsétjén látható 1557-es dátum a soproni schola latina alapítására utal, amelynek négy osztálya, osztályonként két évfolyama volt. Az alsóbb osztályokban az elemi tárgyakat, míg a felsőbb éveseknek filozófiát, latin és görög nyelvet, sőt a leendő teológusok számára héber nyelvet is oktattak. Payr Sándor (1907:5) megemlíti továbbá, hogy a külföldről meghívott tanárok Melanchton, Trotzendorf és Sturm tantervét követték; a nevelési cél pedig Sturm jelszavával élve: “sapiens et eloquens pietas” volt. Ezen iskolából kikerült diákok tanulmányaikat külföldi egyetemeken folytatták. Wittenberg egyetemén már a 16. században ezernél is több magyarországi fiatal fordult meg, s ezt több történetíró is Klebelsberg Kúnó gróf kultuszminiszter Collegium Hungaricumait évszázadokkal megelőző tényként említi. A lelkészképzés egészen 1892-ig a soproni líceum részeként működött. 1808-ban a magyarországi evangélikusok és reformátusok előbb közös, majd pár év múltán külön fakultások felállítását követelik Pozsonyban illetve Debrecenben. A terv azonban csak terv maradt, hiszen a hazai protestáns teológusképzés helyzete nem hogy javult volna, hanem rosszabbodott. Már korábban, 1798-ban ismét megerősítették azt a rendelkezést, amely szerint protestáns teológus a helytartótanács által kiadott királyi engedély nélkül nem mehetett külföldre. Sőt 1818-ban a kormány betiltotta a magyarországi protestáns teológusok számára a külföldi, főleg a német egyetemeken történő tanulmányok folytatását – “kárpótlásképpen” I. Ferenc protestáns teológiai tanintézetet állított fel Bécsben (vö. Szelényi 1917:36). Így aztán az 1819-1846 terjedő években a protestáns lelkészjelöltek jelentős része arra kényszerült, hogy a bécsi állami protestáns tanintézetben folytassa tanulmányait. Ezzel az intézkedéssel - a Habsburg érdekeknek megfelelően - elejét kívánták venni a külföldi egyetemekről beáramló “…szabadabb szellemi irányok hazánkban való elterjedésének.” (Kiss 1943:4) A magyarországi protestáns teológusképzés ma már kuriózumnak tűnő színfoltja volt a Székács József és Török Pál kezdeményezésére 1855-ben megalakult alakult Protestáns Theológiai Főiskola Pesten, amely fenntartásába 1857-től kapcsolódott be az Evangélikus Egyetemes Egyház. Az intézményt 1855. október 10-én a Kálvin téri templomban nyitja meg Báthory Gábor református helyettes szuperintendens. Ebben az évben az intézet felmenő rendszerben kezdte el munkáját (minden következő évben eggyel több évfolyam indult, míg számuk elérte a négyet). A közös fennállás ideje alatt összesen hatvan evangélikus hallgató végzett az intézetben, közöttük Győry Vilmos és Zsilinszky Mihály is. Első és 22 éven át rendes professzora volt Ballagi Mór. Az intézmény tanulmányi rendjére jellemző volt, hogy az egyháztörténethez osztották be az ó- és újszövetségi kortörténetet és a rendszeres teológiához a felekezetek szerint választható előadásokat. (Csekey 1955:30) Az intézet evangélikus segédtanárai között találjuk Bauhofer István lelkészt, aki filozófiát és pedagógiát oktatott. Láng Mihály evangélikus esperes német nyelvet tanított és Podharadszky József evangélikus lelkész szlovák nyelven oktatta a homiletikai gyakorlatot. Székács József 1860-ban történő püspökké választásáig pedagógiát, homiletikát, görög nyelvet és újszövetségi egzegézist adott elő. A közös főiskola evangélikus tanszékének működését 1865-ben anyagi gondok miatt függesztették fel. A kor egy másik érdekes epizódja az 1869-ben Acsán tartott teológiai értekezlet, amely elfogadta a pozsonyi teológiai tanárok előterjesztését, melynek fő gondolata egy önálló és tökéletesen felszerelt teológiai akadémia létrehozása volt, hiszen “…egyházunk méltósága kívánja, hogy leendő lelkészeink képzéséről maga gondoskodjék.” (Szelényi 1917:158) Az értekezleten az akadémia létrehozásáig a meglévő intézetek számára hároméves tantervet állapítottak meg, melynek tantárgyai közül álljon itt néhány érdekességképpen: bibliai archeológia, észjogtan, bölcsészettörténet, bibliai szláv nyelv, nevelés- és oktatástan, hermeneutika, metafizika. A három év eltelte után az értekezlet határozata szerint a hallgatóknak még egy évet külföldi egyetemen kellett tanulniuk és a tanulmányok befejeztével “…tartassék meg a lelkész képességi (pro ministerio) szigorlat.” (Szelényi 1917:159) 1882-ben azonban az egyetemes egyház tanintézeteként hat tanszékkel létrejön az új pozsonyi akadémia (Bucsay 1985:226), mely belső tartalmát tekintve szinte teljes egészében megfelelt az 1869-ben elhatározottaknak. Egy évvel az acsai teológiai értekezlet után, báró Eötvös József kultuszminiszter a Magyar Királyi Tudományegyetem újjászervezésének alkalmával fogalmazta meg, hogy a kötelező felekezeti paritásnak megfelelően – melynek jogi alapját az 1848-as XX. törvénycikk szolgáltatta - az állam kíván protestáns teológiai fakultást szervezni. Ezzel a hallgatóknak lehetőségük nyílt volna bekapcsolódni a pesti egyetem vérkeringésébe és a tudományos fokozatok megszerzésére. De a terv megvalósítására már jórészt anyagi okokból nem került sor. A fakultás létrehozására nézve a következő évtizedek kedvezőtlenek: az első világháború, a trianoni trauma és a pénztelenség évekkel vetik vissza a fakultás szervezésének ügyét. Bár a reformáció 400. évfordulója és az időközben Debrecenben felállított teológiai fakultás léte reménnyel kecsegtetnek. 1917-ben a kormány megbízásából dr. Tóth Lajos miniszteri tanácsos kezd tárgyalásokba az egyetemes egyházzal és ettől fogva a fakultás ügye folyamatosan napirenden van. Ekkor Magyarországon az eperjesi és pozsonyi lelkészképző intézetek “gyászos elvesztése” miatt, csupán egyetlen működik: a soproni.
Evangélikus teológia az egyetemen Apponyi Albert és Vas József kultuszminiszterek szorgalmazására, egyházi részről Raffay Sándor bányakerületi, Kapi Béla dunántúli püspökök és Prőhle Károly soproni akadémiai tanár munkája nyomán a fakultás ügye lassan révbe ér. A pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem, amely 1914. október 3-án Mátyás király egyetemének az Academia Istropolitana-nak 450 éves jubileuma alkalmával nyitotta meg kapuit, csupán jogi, orvosi és bölcsészeti karokkal rendelkezett (Schwarz 1997:44). A felvidéki akadémiák elvesztésével az egyetem Pécsre költözik és 1921-ben kifejezi készségét a soproni teológiai kar befogadására. Vas József a fakultás felállítására vonatkozó törvényjavaslatot - Klebelsberg Kunó belügyminiszter támogatásával - a minisztertanács elé terjeszti, aminek nyomán elvi döntés születik a fakultás létrehozásáról. A hittudományi kar elhelyezésére Sopron városa bizonyul a legalkalmasabbnak, hiszen itt található az országban maradt egyetlen teológiai főiskola. Horthy Miklós 1923. február 8-án kelt kormányzói elhatározása lehetővé tette, hogy az Erzsébet Tudományegyetembe történő bekapcsolódással teljes jogú evangélikus hittudományi kar jöhessen létre Sopronban. Ugyanezen hó 18-án a kormányzó jóváhagyta a Bethlen-kormány és az evangélikus egyház között 1922. december 18-án létrejött szerződést, amely mint Alapítólevél szabályozta a Hittudományi Karnak úgy a központi egyetemhez, mint az államhoz és az egyházhoz való jogviszonyát (vö. Kiss 1943:6). Az Alapítólevél sorai szerint: “A magyar királyi kormány, a magyar királyi Erzsébet-tudományegyetem és a magyarországi ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyetemes egyház között folytatott tárgyalások eredményeként, a magyar református egyházzal való egyenlő elbánás és a vallásfelekezetek egyenjogúságának elvét szem előtt tartva elhatározta, hogy a kérdést a magyar királyi Erzsébet-tudományegyetembe szervesen beillesztett ágostai hitvallású evangélikus hittudományi kar felállításával oldja meg.” Az Alapítólevelet szerkesztő bizottság tagjai a következők voltak: Kapi Béla dunántúli, Raffay Sándor bányakerületi püspökök, Zsigmondy Jenő kerületi felügyelő, Szelényi Aladár egyetemes főjegyző, Mágócsy-Dietz Sándor egyetemes tanügyi bizottsági elnök. Nyolc tanszék felállításáról szóló döntést foglal magában az Alapítólevél, ezek a következők voltak: Ószövetségi írásmagyarázat és teológia tanszék, Újszövetségi írásmagyarázat és teológia tanszék, Rendszeres teológiai tanszék, Egyetemes egyháztörténeti tanszék, Gyakorlati teológiai tanszék, Egyházjogi és magyar protestáns egyháztörténeti tanszék, vallástörténeti, vallásbölcsészeti és keresztyén neveléstudományi tanszék és nyolcadikként az Újszövetségi írásmagyarázat és rendszeres teológia segédtudományainak tanszéke, de szükség esetén további tanszékek létesítésére is lehetőség van. A tanulmányi idő nyolc félév volt. A hallgatók - a teológiai tárgyakon kívül – kötelesek voltak elsajátítani az anyanyelvük szerinti istentiszteleti nyelvet, továbbá közegészségtant, magyar közjogot, magyar történelmet és a lehetőségekhez mérten különböző kollégiumokat hallgatni, úgy mint művelődéstörténet, filozófia, pedagógia, magán- és közigazgatási jog. Ugyancsak az Alapítólevél tette lehetővé a társkarokra történő áthallgatást, bár ez - tekintettel a kar különállásra - igen jelentős akadályokba ütközött. Két megoldás kínálkozott: az egyik, hogy a kar hallgatói utaznak rendszeres időközönként Pécsre, vagy pedig a társkarok professzorai utaznak fel Sopronba. Végül az 1930/31-es félévtől fogva a jogi, orvosi és a bölcsész karok tanárai utaztak Sopronba és több órás előadásokat tartottak nem csupán a teológus hallgatók, hanem a “város művelt közönsége” számára is. Az Alapítólevél azt is kimondta - tekintettel az ideiglenes területi különválásra -, hogy a kar tanárai közül rektor és prorektor nem választható az egyetem élére. A kar 1926-ban kelt Szabályzatában intézkedett “a doktori szigorlatokról és a megfelelő tudományos fokozat adományozásáról”. Így a rite causa megszerzéséhez előírta a teológiai tanulmányok befejezése után akár gyakorlati, akár elméleti munkakörben eltöltött legalább négy évi tevékenységet, a teológia tudományok köréből szabadon választott tárgyról szóló tudományos értekezést, és a szigorú szóbeli vizsga sikeres megállását (vö. Szabályzat 1926:3.§.). A honoris causa doktori címet a teológia tudomány terén, “vagy rendkívüli esetekben a kar tiszteletének akár a protestáns egyházi közélet terén, akár más téren szerzett kiváló érdemek elismeréséül adományozza.” (Szabályzat 1926:23.§.). A hittudományi kar tanárai felavatott lelkészek lehettek, így az Alapítólevél szerint a rendes, rendkívüli és magántanárok egyházi és hitvallási hűség tekintetében egyházi elbírálás alá tartoztak. Ezért tanárnak nem nevezhették ki azt, aki ellen a püspöki kar egyházi és hitvallási hűség tekintetében kifogást emelt. A fakultás megalakulásakor, szabályszerűen meghirdetett pályáztatás után, a jelölteket a kultuszminiszter előterjesztésére Horthy Miklós kormányzó nevezte ki tanárokká 1923. augusztus 27-én. Nyilvános és rendes tanárrá nevezte ki Payr Sándor volt soproni, D. Kovács Sándor volt pozsonyi, Stráner Vilmos, dr. Prőhle Károly soproni, dr. Deák János volt eperjesi akadémiai tanárokat. Nyilvános rendkívüli tanárrá Kiss Jenő volt soproni teológiai akadémiai tanárt. A hivatalos eskü letételére 1923. szeptember 15-én került sor, amelyet követően Stráner Vilmost megválasztották a kar dékánjává. A Hittudományi Kar első dékánjának munkásságára hivatali utódja id. D. Dr. Prőhle Károly így tekint vissza 1926-ban: “Neki, mint első dékánnak jutott az a történelmi jelentőségű feladat, hogy az 1923. szeptemberében megalakult fakultásunkat az alapvető berendezkedésnek rendkívüli nehézségein át a rendes, egészséges életfejlődés útjára vezesse.” (Prőhle 1926:3) Kétségtelen tény, hogy a fakultás első hat éve a megfelelő épületért való küzdelem jegyében telt el. 1923. november 11-én ünnepélyes keretek között folyt a fakultás megnyitása. A nyitó istentiszteleten az oltári szolgálatot Kapi Béla, az igehirdetés szolgálatát Raffay Sándor püspök végezte, a záró imádságot Geduly Henrik püspök mondta. A megnyitó ünnepnek a helybeli Kaszinó-épület adott otthont, ahol dr. Nagy József az Erzsébet Tudományegyetem rektora beszélt a tudomány és a hit kapcsolatáról, Stráner Vilmos dékán a fakultás megalakulásának történetét ismertette. Ezt követte a fakultás átadása, majd Dr. Prőhle Károly felolvasta a teológiának az egyházhoz és tudományhoz való viszonyáról szóló dolgozatát. A fakultást üdvözlő hivatalos kiküldöttek, számuk csaknem száz fő volt, mindannyian hangsúlyozták, hogy “…Isten kegyelméből sikerült a hazai tudományosságnak mind egyházi, mind hazafias vonatkozásban egy erős bástyát emelni őrállóul itt a távoli nyugati végeken.” A hallgatóság a régi soproni és a Budapesten egyesített pozsonyi és eperjesi akadémiák hallgatóiból, továbbá az újonnan felvett hallgatókból tevődött össze; számuk 69 volt. Ettől fogva az evangélikus egyház jövendő lelkészei egyetemi fokon végezhették tanulmányaikat. A tanulmányok helyszíne a dunántúli egyházkerület régi teológiai akadémiája volt, melynek termei csakhamar szűkösnek bizonyultak. Ezért megindul az előkészítő munka a “fakultás méltó elhelyezéséért”. Méltó elhelyezés Többek között szó volt régi állami épületek, a katonai kórház, a régi posta, a kaszárnya, átengedéséről – ezek az épületek azonban vagy alkalmatlanok voltak, vagy pedig a katonaság tartott rájuk igényt. Az új épület ügye három dékán nevéhez kapcsolódik: Stráner Vilmoséhoz, Prőhle Károlyéhoz és Kiss Jenőéhez. Azonban idáig nehéz út vezetetett, hiszen az állam állandó anyagi gondokkal küszködött. Az új épület anyagi hátterének biztosításáért és annak folyósításáért jelentős erőfeszítéseket tettek a fakultás tanári karán kívül: Radvánszky Albert egyetemes felügyelő, Kapi Béla püspök, Hermann Miksa kereskedelmi miniszter, vitéz Simon Elemér főispán és Thurner Mihály polgármester. 1929. augusztus 21-én Budapesten az Országos Levéltár tanácstermében született döntés Sándy Gyula műegyetemi tanár nagyszabású terveinek megvalósításáról és kivitelezéséről. Ezen év október 13-án megtörténik az alapkőletétel, amelyen Kiss Jenő dékán a kar nevében szólalt fel, hangsúlyozva, hogy “…az emberi elme legszebb alkotása a rendszerbe foglalt tudomány, az emberi szív legszebb virága a hazaszeretet, az emberi lélek igazi éltetője a vallásosság.” Ekkor a kibontakozó tervek már sejtetetni engedték az alapkő-okmányban foglaltakat, azaz, hogy valóban méltó hajlék épül “az igaz Isten dicsőségére, szent országának terjesztésére, az igaz tudomány virágzására”. A megindult munka a tél folyamán sem szünetelt, így a hatalmas épület az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészült és 1930. október 19-én megtörténhetett az ünnepélyes felavatás. Az evangélikus templomban Kapi Béla püspök hirdette az igét, hangsúlyozva, hogy “…a keresztyén teológia Isten kijelentéséből áramló napragyogás, mely két sugárra törik: az egyik a tudomány igazsága, a másik az igazság életté válása. A kettőt együtt az apostol szavaként Krisztus levelének nevezhetjük, amelyből egykor számadó levél lesz. Munkálkodjon azért fakultásunk hűséggel a tudományos igazság és vallásos élet szolgálatában, hogy midőn Isten keze rájegyzi számadó levelére az utolsó sort, ne legyen kárhoztatás, hanem Isten boldogító jó tetszése.” Deák János dékán a fakultás épülete előtt mondott felszentelő imádsága gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter felavató beszéde után, az épület auditorium maximumában tartott díszgyűlésen dr. Bozóky Géza rector magnificus beszélt a hit és a tudomány kapcsolatáról. Az ünnepélyen került sor a kar első képesített doktorának, Wiczián Dezsőnek avatására, aki tanulmányait Sopronban és a berlini Collegium Hungaricumban végezte (vö. ThSz 1929/30:767.). Az új neoreneszánsz stílusú épületben négy tanterem, hat szemináriumi helyiség, vizsgaterem, tanári szobák, ifjúsági terem, könyvtár, dékáni hivatal, quaestura, magántanári és orvosi szoba, gondnoki lakás és a földszinten altiszti lakások nyertek megfelelő elhelyezést. A hittudományi kar hallgatói A fakultás első évében a beiratkozott hallgatók száma 69 volt és mivel ez a szám fokozatosan növekedett, 1934-re elérte a 131-et. Ugyanakkor ez a szám jóval meghaladta a betölthető lelkészi állások számát, ezért az egyház számára – egészen a II. Világháború kitöréséig – az állástalan diplomás lelkészek elhelyezése vált a legnagyobb problémává és azt eredményezte, hogy újabb és újabb missziói gyülekezetek alakultak ott is, ahol addig evangélikus lelkész alig fordult meg. A fakultásra német, dán, svéd, norvég, finn, észt teológusok érkeztek hosszabb-rövidebb időre, de a kar hallgatói is látogattak külföldi protestáns egyetemeket. A külföldi stúdiumok általános időpontja a tanulmányok negyedik évére, vagy a tanulmányok befejezését követő évre esett. A németországi egyetemeken folytatott tanulmányokat az egyházi és a Gusztáv Adolf Egylet ösztöndíjai tették lehetővé, de a berlini és a bécsi Collegium Hungaricum is kitárta kapuit néhány hallgató és segédlelkész előtt. Sőt részben állami ösztöndíjak segítségével Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország, Svájc és Észak-Amerika egyetemein is fordultak meg diákok. Ebben az időszakban főleg a finn kapcsolatok erősödnek, jórészt az Egyetemi Luther Szövetség által kezdeményezett “teológus-csere” révén, “…aminek a mélyen vallásos finn néplélek megismerése folytán áldásos hatása lett kint járt hallgatóinkra.” – írja Kiss Jenő (1943:23) és felhívja a figyelmet arra, hogy a népfőiskolák megalakulása is e kapcsolat következménye volt. A hallgatók számára az előadások látogatása és a fő tárgyakból történő kollokválás kötelező volt. A tanulmányi rendben előírt kollokviumok letétele nélkül felsőbb évfolyamba a hallgató nem léphetett. A második év végén tartott alapvizsga és a negyedik év végén tartott szigorlatok voltak a kötelező számadási alkalmak. Ezek sikeres letétele volt az egyházi szolgálatba állás feltétele, ezek hiányában gyakorlati lelkészi szolgálatba senkit sem lehetett bocsátani. A vizsgákon az evangélikus egyház részéről egy püspök vett részt, ami - tekintetbe véve a vizsgák számát és időigényét – igen jelentős áldozatvállalás volt a püspökök részéről. Húsz év alatt csupán egy alkalommal került sor fegyelmi okokból kifolyólag hallgató eltávolítására. Azonban részben egészségi, részben tanulmányi okokból a tanári kar ennél jóval nagyobb számban tanácsolt el hallgatókat a lelkészi pályától. Ennek “elősegítésére és gördülékenyebbé tételére” alakult meg Lelkészjelölteket Minősítő Egyházi Bizottság. Fontos szerepe volt a kar hallgatóiból álló Ifjúsági Körnek, amely a “…a maga életét, igen helyesen nem olyan közösségnek tekintette, amely a szórakozásnak és baráti összejövetelek formájában éli a maga köri életét, mint sok ifjúsági köri egyesületnél ezt megtalálhatjuk, hanem komoly előkészületnek jövendő élethivatásra.” - olvashatjuk a kör 1939/40-es munkaköri jelentésében. A kör munkája sokrétű volt: tevékenysége magában foglalta a belmissziói munkát, tartottak ádventi és böjti sorozatokat, hazafias ünnepélyeket, tudományos teológiai dolgozatokat olvastak fel és beszéltek meg, de elhagyott szegény gyermekekkel is foglalkoztak a “suhanc-misszió” keretében. Sőt külön faluszemináriumot is indítottak, melynek célja az volt, hogy a jövendő lelkészekkel megismertessék a magyar falu napi problémáit. Másrészt a kör teológiai és egyháztörténeti könyvek, illetve egyetemi jegyzetek kiadásával is foglalkozott, mely tevékenységének igen jelentős részét tette ki. Az Ifjúsági Kör a vizsgákra történő könnyebb felkészülés céljából a tanároktól megkapott előadási anyagot sokszorosította és kompendiumok formájában a hallgatóság rendelkezésére bocsátotta. A fakultás könyvtára A teológiai kar Sopronban történő elhelyezése mellett jelentős érv volt a líceum könyvtárának mintegy 35000 kötetes állománya, mely főként az egyháztörténeti anyag tekintetében volt jelentős. Azonban az újabb teológiai irodalom beszerzéséről már a fakultásnak kellett gondoskodnia. Egyrészt megalakult az egyetemi könyvtár soproni ágazata, másrészt pedig a professzorok irányításával létrejöttek a szemináriumi szakkönyvtárak is és mindkettő finanszírozásához jelentős éves összeggel járult hozzá az állam. Az 1943-as évre a könyvtárnak, a szemináriumi szakkönyvtárakkal együtt közel 15000 kötetes állományt sikerült felhalmoznia. Befejezésként álljanak itt Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő veretes és szívhez szóló szavai az 1943-as évből: “...a hittudományi kar beváltotta hozzá fűzött várakozását. Falai közül kivilágít a tudomány fénye. Nemcsak lelkészi karunkban fokozódik a tudományos érdeklődés és szaporodik a teológiai doktorok száma, de a laikusok is fokozott mértékben figyelnek fel tudományos theológiai kérdésekre és előttük is megvilágosodnak eddig homályos problémák. [...] Az apostoli misszió tudata és készsége is lobogó lánggal ég e falak között. Nagy számban kerültek ki ifjú apostolok, akiket földiekről való lemondás sem akadályozott meg abban, hogy elhagyatottságban élő híveinknek elvigyék az evangélium világosságát.” Függelék A Hittudományi Kar professzorai voltak: Budaker Oszkár (1896-1952), a gyakorlati teológia ny. rendes tanára Deák János (1883-1961), az ószövetségi írásmagyarázat és teológia ny. rendes tanára Jánossy Lajos (1903-1976), a gyakorlati teológia ny. rendes tanára Karner Károly (1897-1984), az újszövetségi írásmagyarázat és rendszeres teológia segédtudományainak ny. rendes tanára Kiss Jenő (1889-1978), az újszövetségi írásmagyarázat és teológia ny. rendes tanára Kovács Sándor (1896-1942), az evangélikus egyházjog és a magyar protestáns egyháztörténet ny. rendes tanára Payr Sándor (1861-1938), az egyetemes egyháztörténet nyilvános rendes tanára Podmaniczky Pál (1885-1949), a vallástörténet, vallásbölcsészet, keresztyén nyelvtudomány ny. rendes tanára Prőhle Károly (1875-1962), a rendszeres teológia ny. rendes tanára Sólyom Jenő (1904-1976), az egyházjog és magyar protestáns egyháztörténelem ny. rendes tanára Stráner Vilmos (1866-1932), a gyakorlati teológia ny. rendes tanára Wiczián Dezső (1901-1961), az egyetemes egyháztörténet ny. rendes tanára A kar német nyelv lektorai voltak: 1923 Stráner Vilmos 1924-1930 Karner Károly 1930-1940 Wiczián Dezső 1940-1944 ifj. Prőhle Károly A kar szlovák nyelv lektorai voltak: 1923-1928 Bothár Dániel 1929-1940 Podmaniczky Pál 1940-1942 Zátonyi Pál 1942-1944 Szabó Vilmos A kar dékánjai voltak: 1923-26 Stráner Vilmos 1926-28 Prőhle Károly 1928-30 Kiss Jenő 1930-31 Deák János 1931-32 Podmaniczky Pál 1932-33 Prőhle Károly 1933-34 Kiss Jenő 1934-35 Deák János 1935-36 Podmaniczky Pál 1936-37 Karner Károly 1937-38 Prőhle Károly 1938-39 Kiss Jenő 1939-40 Deák János 1940-41 Podmaniczky Pál 1941-42 Karner Károly 1942-43 Wiczián Dezső 1943-44 Sólyom Jenő Irodalom *A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Kara hallgatói Ifjúsági Körének Munkajelentése 1939-40. évről, Sopron * A magyarországi ágostai hitvallású evangélikus keresztyén Egyetemes egyház részéről kibocsátott és a magyar királyi Erzsébet-tudományegyetembe bekebelezett, teljes jogú ágostai hitvallású evangélikus hittudományi kar szervezésére vonatkozó ALAPÍTÓLEVÉL., Budapest, 1923. február 18. * Botta István (1991): Huszár Gál élete, művei és kora (1512?-1575), Akadémiai Kiadó, Budapest. * Bucsay Mihály (1985): A protestantizmus története Magyarországon, Gondolat, Budapest. * Csekey Sándor (1955): Az alapítás Kora (1855-1870) in: Bucsay Mihály - Pap László (szerk.): A budapesti Református Teológiai Akadémia története 1855-1955. Budapest. * Fabiny Tibor (1997): Az Evangélikus Teológiai Fakultás az Erzsébet Tudományegyetemen in: Nagy Ferencné (szerk.): Per aspera ad astra, Megemlékezés a honfoglalás 1100. és az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének 75. Évfordulójáról, JPTE, Pécs * Fabiny Tibor(1991): Evangélikus Teológiai Fakultás Sopronban, 1923-1950 in: Ujváry Gábor (Szerk.): Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. Századi magyar egyetemeken, Budapest. * Kiss Jenő (1943): Visszapillantás a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának Húsz éves történetére, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.-T., Pécs * Memoria professorum Quinqueecclesiensium. Az Erzsébet Tudományegyetem és a jogutód intézmények professzorai. Szerk. Czibók Balázs, Jankovits László, Nagy Ferencné, (Az evangélikus hittudományi kar bevezetője és portréi: Fabiny Tibor), Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2000. * Payr Sándor (1907): Negyedfélszázados főiskola Sopronban, Romwalter Alfréd, Sopron. * Prőhle Károly (1926): A magyar evangélikus theológia sajátos helyzete és feladatai. Dékáni székfoglaló beszéd, Különlenyomat az Evangélikusok Lapjából, Sopron * Schneller István (1891): Beszédek és a theologiai akadémia fejlesztésére vonatkozó dolgozatok, Pozsony * Schneller István (1896): A magyarhoni ág. ev. ker. egyház teol. oktatásügye. A felső oktatásügy Magyarországon, Budapest * Schwarz, Karl (1997): A teológia az egyetemen – egyháztörténeti és jogi szempontok, (ford. Csepregi Zoltán) in: Lelkipásztor 1997/2. 42-45. * Szabályzat (1926) a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karán tartandó doktori szigorlatokról és a megfelelő tudományos fokozat adományozásáról, Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécs * Szelényi Ödön (1917): A magyar ev. iskolák története a reformációtól napjainkig, különös tekintettel a középiskolákra, Grafikai Műintézet Wigand K. F., Pozsony * Zoltán László szerk. (2000): Oszlop Isten templomában. Budaker Oszkár 1896-1952 soproni evangélikus lelkész, teológiai tanár, a Teológus Otthon igazgatója. Sopron * Zsilinszky Mihály (1907): A magyarhoni protestáns egyház története, Atheneum Irodalmi és Nyomdai R.-T., Budapest Orosz Gábor Viktor megbízott egyetemi lelkész |
2010-09-09, 36.hét
Magyarországi Evangélikus Egyház